Tájékoztatás

Tisztelt Szülő!

A Kormány 1102/2020. (III. 14.) Korm. határozatában foglaltak alapján, azaz a koronavírus miatt a köznevelési intézményekben új munkarend bevezetésére tekintettel, kifejezetten kérem, hogy gyermeke 2020. március 16-án, hétfőn már ne jelenjen meg az köznevelési intézményben. Az új munkarend értelmében a tanulóknak tilos az intézmény oktatási célú látogatása, tanítás nem lesz. A rendkívüli intézkedés végrehajtása érdekében kérem együttműködését a gyermek felügyeletének megszervezésében mindannyiunk, de elsősorban a ránk bízott tanulók biztonsága érdekében. A tantermen kívüli tanulással és további lényeges információkkal kapcsolatban a közeljövőben tájékoztatást nyújtok. 

Tisztelettel: Kiss Zoltán igazgató.

Megemlékezés október 23-ról

Idén a hagyományokhoz híven a hetedik évfolyamos tanulók készítettek megható ünnepi műsort. A nagyszámú közönség állva tapsolta meg a szereplőket.

A műsort betanította: Tóthné Hujber Ingrid tanárnő

A műsort után a hetedik és nyolcadikos évfolyamos diákjaink az önkormányzat valamint a civil szervezetek képviselőivel közösen megkoszorúzták az ’56-os emlékművet.

Az iskolánknak a koszorúzási csokrot Pesti Istvánné Erika felajánlásból készítette el.